A progresszív rock gyöngyszemei

Progresszív rockról írni napjainkban? Nem idejétmúlt dolog ez? A mai kor elüzletesedett, felszínes világában van, akit ez érdekel? Én bízom abban, hogy vannak még akik az igazi értékek iránt is fogékonyak. Én a zene egyik olyan irányzatáról szeretnék írni, amely véleményem szerint valódi értéket képvisel.

A progresszív szó haladót jelent. A progresszív rock az 1960-as évtized utolsó éveiben született, és virágkora a '70-es évek közepéig tartott. Abban a korban született, amikor nyugaton már javában kapitalizmus volt, és a maihoz hasonlóan elüzletesedett a világ, akkor is az volt a fő szempont, hogy az adott tevékenység profitot termeljen (a lemez kiadójának).

Ennek ellenére ez olyan szerencsés kor volt (amilyen azóta sem született még egyszer), hogy az igényes, progresszív rockzene is kelendő volt, ezért virágkorát élhette. Persze ma is születnek kiemelkedő, igényes, művészi színvonalú művek, de ezek megmaradnak rétegzenének, és nem válnak tömegek által kedveltekké, mint annak idején.

Mihez képest volt progresszív ez a zene? Az előtte illetve vele egy időben létező Beatles, Bee Gees, stb. együttesek tingli-tangli zenéjéhez képest, a 60-as években oly népszerű táncdalokhoz képest. Azaz a slágerzenéhez képest. Míg sokan a Beatles és a Bee Gees andalító zenéjét hallgatták, addig egy másik igen jelentős tömeg, amely megcsömörlött az andalító slágerzene primitív, hatásvadász semmitmondásától, a Pink Floyd, az Emerson, Lake and Palmer és mások "progresszív" zenéjét hallgatta. És ez a tömeg milliós létszámú volt!

A technikai haladás is kedvezett. A nagylemez megjelenése, és az élvezhetőbb, sztereo hangzás. Már lehetőség volt olyan, hosszabb lélegzetű albumok megjelenésére, amelyek egységes koncepció alapján születtek. Nem volt ritka a 10-20 perces kompozíciók megjelenése, de van példa akár 40 perces műre is.

A vitaindítóm témájául szolgáló zene dallamközpontú (szemben a mai, divatos ritmusközpontú "zené"-vel), zeneileg igen igényes kompozíciókkal, magas fokú hangszertudással és eredetiséggel, kreativitással párosulva.

Ezek igazi zenei élményt nyújtanak, tele vannak szépséggel, igényességgel, szerzői pedig tele voltak tehetséggel. Mondják, hogy e korszak a lázadás korszaka volt, a zene a lázadás zenéje. Stílusában valóban forradalmian új volt, de én nem egyértelműen érzem általános lázadó jellegét. Csak annyit látok, hogy színvonalas művek születtek. Az biztos, hogy ha esetleg lázadásnak indult is, tulajdonképpen a világ semmilyen problémáját sem oldotta meg.
Nem tekintem célomnak a lexikális adatok közlését, ha valakit érdekel, az Interneten könnyedén megtalálhatja ezeket. Inkább az érdeklődés felkeltése, gondolataim leírása a célom.

Lássuk tehát a "gyöngyszemek"-et, azaz a lemezeket és az előadókat. Az szándékos, hogy tárgyalás sorrendje nem ítéletalkotás, még csak az én szubjektív véleményemet sem tükrözi. Azt szeretném, hogy aki ezeket esetleg meghallgatja, vagy már ismeri őket, saját maga dönthesse el, hogy neki melyik tetszik a legjobban. Ha sorrendet kellene közöttük felállítani, igen nagy nehézséggel találnám magam szemben.

Mindenről lehetetlen részletesen írni. Néhány ismertebb előadóról szinte csak felsorolásszerűen írok.

Emerson, Lake & Palmer

Az 1970-ben alakult trió tagjai már előzőleg neves együttesekben játszottak. 1970 és 1974 között a műfaj egyik meghatározó együttese volt. Billentyűs hangszerek (főleg Hammond orgona és szintetizátorok, Keith Emerson), basszusgitár (Greg Lake), dob (Carl Palmer) a jellemző hangszereik.

Mindhárman vonzódtak a klasszikus zenéhez, de fontos szempont volt, hogy műveik kellően rockos hangzásúak legyenek. "A huszadik század komolyzenéje" - írták róluk.
Hangszereik mesterei. Hangzásukat meghatározza a műveik remek kompozíciója, Emerson virtuóz játéka és Greg Lake gyönyörű éneke.

Kedvenc lemezeim:

1971 - Tarkus
1971 - Pictures At An Exhibition (Muszorgszkij: Egy kiállítás képei feldolgozása, koncert felvétel))
1972 - Trilogy
1973 - Brien Salad Surgery

Ezek alapművek. Minden érdeklődőnek igen-igen ajánlom!


Collegium Musicum

Nálunk aránylag kevéssé ismert szlovák progresszív rock együttes. Ha Angliában születnek, szerintem világhírűek lettek volna. Tulajdonképpen Marian Varga Hammond orgonán játszó billentyűs zenész együttese, változó összetételű zenésztársakkal.

Marian Varga Keith Emersontól eltérő, a klasszikus zenéhez közelebb álló stílust képvisel.
Legjobb lemezük az 1971-ben megjelent Konvergencie. Ezen Varga mellett Frantisek Griglak (szólógitár), Fedor Freso (basszusgitár), Dusan Hajek (dob) voltak a társai. A dupla album összesen négy nagyobb lélegzetű művet tartalmaz, egy-egy mű körülbelül 20 perces. Döntően hangszeres zene. Kevés ének csak a harmadik számban hangzik fel, valamint az elsőben néhány másodpercre egy gyermekkórus.

A lemez második száma Rimszkíj-Korszakov Seherezádéjának gyönyörű feldolgozása (koncert felvétel).

E lemezt is mindenkinek ajánlom figyelmébe!

Másik igen figyelemreméltó alkotás a Collegium Musicum Live (1973) album. Ezen Frantisek Griglak már nem szerepel, mert időközben kivált az együttesből és a Fermata együttesben folytatta pályáját. A lemezen három mű található.

Jó lemezek még:

1971 - Collegium Musicum
1997 - Collegium Musicum '97


Jethro Tull

A skót származású virtuóz fuvolaművész, dalszerző és énekes Ian Anderson együttese. A rockzene klasszikusai, igen népszerű együttes, sok kiadott lemezzel.

Nekem tulajdonképpen fenntartás nélkül csak a Thick As A Brick (Ostoba, mint egy tégla) című, 1972-ben megjelent remekművük tetszik. A lemez egy koncept album, az egész tulajdonképpen egy 40 perces mű. Úgy tökéletes, ahogy van. Kemény, bíráló szövege miatt be is volt tiltva (persze nem nálunk, hanem Angliában). Alapmű.

Az együttes másik koncept albuma A Passion Play címet viseli (1973). Ez is egy kb. 40 perces mű. Egyesek véleménye szerint jobb, mint a Thick As A Brick, de én nem osztom ezt a véleményt. Ez ízlés kérdése is. Ha valaki nem így gondolja, kérem, vitatkozzon álláspontommal.

Yes

A Yes ismert, világhírű együttes, sok megjelent lemezzel. Jellegzetes hangú énekese, Jon Anderson azonnal felismerhetővé teszi.

Egy lemezük az, amely számomra kiemelkedő, mégpedig a Close To The Edge. Ez a progresszív rock egyik kiemelkedő alkotása.A lemezen három szám található, elsősorban az első kettő az, amelyik szerintem kiemelkedő. A címadó, Close To The Edge tulajdonképpen egy öttételes kompozíció, egy nagyzenekari eposz szépségével. A másik címe And You And I (És te és én), hasonlóan gyönyörű 10 perces mű.

A korabeli kritikák így írtak róla: mérföldkő az angol rockzene történetében. Igazuk volt.


Pink Floyd

Nagyon ismert angol együttes. Néhány gyöngyszem:

1970 - Atom Heart Mother
1971 - Meddle
1973 - The Dark Side Of the Moon
1975 - Wish You Were Here


Fermata

Nálunk kevéssé ismert szlovák együttes. Tomas Berka billentyűs együttese.
Kiemelkedő lemezeik:

1975 - Fermata - Ez első lemezük. Közreműködik: Frantisek Griglak - szólógitár, Tomas Berka - billntyűsök, Anton Jaro - basszusgitár, Peter Szapu - dobok. Alapvetően lendületes, szárnyaló zenei világ jellemzi, középpontban Griglak virtuóz szólógitárjátékával.
1976 - Piesen Z Hol - az együttes második lemeze. Kissé más, árnyaltabb zenét tartalmaz. Közreműködik: Frantisek Griglak - szólógitár, Tomas Berka - billntyűsök, Anton Jaro - basszusgitár, Cyril Zelenak - dobok, Milan Tedla - hegdű.
1976 - Huascaran - Közreműködik: Frantisek Griglak - szólógitár, Tomas Berka - billntyűsök, Ladislaw Lucenic - basszusgitár, Karol Oláh - dobok, Dezider Pifo - violoncello, Peter Oláh - ének.

King Crimson

Robert Fripp gitáros pszichedelikus rockot játszó, változó összetételű együttese, amely 1969-ben alakult, és a progresszív rockzene egyik úttörője. Én az első néhány lemezüket kedvelem. Utána az együttes olyan stílus irányába tolódott, amelyet nem tudtam megkedvelni. Máig aktív együttes, több alkalommal Budapesten is adtak koncertet.

Kissé leegyszerűsítve kétféle stílusú számok jelennek meg a lemezeken. az egyik típus tele van zenei szépséggel, egyenesen gyönyörűek, kissé misztikus hangzásúak. A másik típus pedig szinte sokkoló hatású. Csak fokozzák a feszültséget még...még és még mindíg... Vagy egyszerűen fejbekólintják az embert. Zenéjükben megfér egymás mellett a rock, a blues, a komolyzene és a jazz is.

Az együttes zenéje nem könnyed, szórakoztató, hanem elvont gondolatok, érzések tárháza. Teljesen megismerni is nehéz. Nehezíti ezt az általában összefüggéstelen, értelmetlennek tűnő szöveg, amely inkább érzéseket, mint összefüggő értelmes tartalmat közvetít. Az angol nyelvet értőknek is kemény dió, én, mivel nem beszélem az angolt, meg kell elégednem a lemezek zenei világával.

Az együttes elsőnek használt mellotront. Az együttes zenéje tulajdonképpen Robert Fripp gitár és mellotronjátékára épül. Igen kedvelem a zenéjüket. Alapművek.

Számomra kiemelkedő lemezeik:

1969 - In the Court Of The Crimson King - Első, átütő sikert hozó lemezük. A lemezen a később az Emerson, Lake & Palmer együttessel világhírűvé vált Greg Lake basszusgitározik és énekel. A szokásos hangszerek mellett fuvola is színesíti a hangzást.
1970 - In The Wake Of Poseidon - Az első lemezre emlékeztető stílusú, szintén Lake énekével. A lemezen három számban is felünik a Peace (Béke) című szám zenei motívuma, ezáltal a lemez fő motívumává vált. Itt is hallhatunk fuvolát.
1970 - Lizard - Ez már kissé másabb stílusú, gyönyörű lemez. Érdekessége, hogy a Lizard című, körülbelül 20 perces műben vendégművészként Jon Anderson, a Yes együttes énekese énekel.
1971 - Islands
1973 - Lark's Tongues In Aspic - Ebben hegedű és különféle, házilag készített ütőhangszerek is hallhatók.

1974 - Red


After Crying

Magyar együttes. Minden lemezük jó, de én különösen az első két lemezüket kedvelem. Overground Music (1990) és Megalázottak és megszomorítottak (1992) a kedvenc lemezeim címe. A többi lemez is jó, de már nem ennyire, mint ezek (populárisabb, vidámabb hangvételűek). Ezeken hagyományos hangszereken játszanak, zongorán, csellón, hegdűn, fuvolán, trombitán. Meg kell hallgatni őket, borzasztó jó lemezek.

Delirium

Olasz együttes, amely nagy nevet nem szerzett magának. Kivétel talán egyetlen lemezük, amelynek Dolce Acqua (édes víz) a címe. Ivano Fosatti egy lemez elkészítésére összeállt a Delirium együttessel és egy érdekes hangzású, jó lemezt sikerült készíteniük. A lemez sikeres lett, róla lehet olvasni máshol is az Interneten, főleg olasz oldalakon. Az olasz emberek úgy tekintenek rá, mint a műfaj egy jelentős olasz lemezére. Fosatti szerezte a dalok többségét, fuvolázik és énekel a lemezen.

A lemez nálunk nem ismert, de érdemes meghallgatni!


Mountain

A Woodstock-i rckfesztivált is megjárt klasszikus amerikai hard rock együttes. A Mountain vezéralakja Leslie West szólógitáros.

Három lemezt említek: Climbing! (1970), Nantucket Sleighride (1971), Flowers Of Evil (1971). Blues-os, érdekes hangzásvilág jellemzi. Egy meghallgatást mindenképp megér, de nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Syrius

A legndás, magyar jazz-rock együttes Devil's Masquarade (Az ördög álarcosbálja) (1972) című legendás lemezéről van szó. Meg kell hallgatni, önmagáért beszél.

Álljanak itt az előadók: Orszaczky Miklós - ének, basszusgitár, hegdű, Baronits Zsolt - szaxofon, ének, Raduly Mihály - szaxofon, fuvola, Pataki László - billentyűs hangszerek, Veszelinov András - ütőhangszerek.

Máig az egyik legjobb magyar lemez a műfajban.


Townscream

Vedres Csaba (ex After Crying) egy lemez elkészítésére összeállt együttese. A lemez címe: Nagyvárosi ikonok (1997).

Igen jó lemez. Az együttes tagjai: Vedres CSaba - ének, billentyűsök, Ács Péter - basszusgitár, Gál Béla - cselló, szintetizátorok, Baross Gábor - dob.

SBB

Lengyel együttes, stílusa érdekes. Tagjai: Józef Skrzek – billentyűs, basszus, vokál, Jerzy "Keta" Piotrowski – dobok, Antymos "Lakis" Apostolis – gitár, dob (ők játszanak az ajánlott lemezen).

Igen sok lemezük jelent meg. Az 1976-ban megjelent Pamiec című lemezüket emelem ki. A zenekar hangzását Józef Skrzek és a görög származású gitáros játéka határozza meg leginkább.

Genesis

Angol, igen ismert együttes. Kedvenceim:

1970 - Trespass
1971 - Nursery Cryme
1972 - Foxtrot
1973 - Live
1973 - Selling England By The Pound
1974 - The Lamb Lies Down On Broadway

És álljon itt még egy-két érdekesség, amely ugyan nem kötődik szorosan a progresszív rockhoz, de mindenképpen érdemes meghallgatni:

Traffic

Angol együttes, Steve Winwood billentyűs együttese. Tőlük nem egy albumot, hanem egy tíz és fél perc hosszú koncentfelvételt ajánlok. Az 1973-ban megjelent On The Road című lemezen hallható, a felvétel Münchenben készült, címe: "(Sometimes I Feel So) Uninspired". Gyönyörű, blues-os hangzású szám.

Wishbone Ash

A neves gitáregyüttes Wishbone Four (1973) című lemezéről ajánlok egy szinte elfeledett, majdnem nyolc és fél perc hosszú gyönyörű lírai számot: Everybody Needs A Friend (Mindenkinek szüksége van egy jóbarátra).
A másik szám, amelyet szép gitárszólója miatt ajánlok: Ballad Of The Beacon.

Persze, tudom, hogy nem csak a felsorolt előadók képviselik ezt a műfajt. Én itt nem írok többről, azt talán megteszik mások a hozzászólásoknál.

Köszönöm, hogy elolvastad gondolataimat.

Ha egy valakinek tudtam valami kevés újat nyújtani, már megérte leírni.

Várom a hozzászólásokat, véleményeket, akár vitatni is szabad a fentebb leírtakat.

Ez nem a letöltési linkek fóruma. A letöltési linket tartalmazó hozzászólások törlésre kerülnek! Épp elég helyen lehet ilyeneket találni.
Ugyanez történik a nem kulturált módon történő hozzászólással, mások érzéseit sértő, vagy nem a témához kapcsolódó tartalmakkal.